#Bajnokok Ligája


Kedden kezd a Loki a Bajnokok Ligájában

Már ismert helyszínen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely kedden az egyik tavalyi ellenfél, az észt Levadia Tallin vendégeként lép pályára.




BL-döntő: mester kontra tanítvány, azaz Van Gaal kontra Mourinho

Az Internazionale-Bayern München összecsapásnak azon túl is lesz tétje, hogy melyik gárda nyeri meg szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléját. Az eredmény ugyanis kihatással lesz a 2011/12-es szezonra, hogy az olaszok vagy a németek indíthatnak négy gárdát a legrangosabb európai kupasorozatban.


Nagy cirkusz és még nagyobb biznisz Európában

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) adatai szerint az idei szezonban a Bajnokok Ligája immár az euromilliárdos üzletek közé sorolható. Errefelé régóta érvényesül a „nagy pénz, nagy foci” elve és gyakorlata. De mekkora is ez az üzlet valójában?


A Loki BL-meccseit vizsgálják bundaügyben

A német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint "legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA).


Ribéry nem játszhat a BL-döntőben

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága elutasította a Bayern München fellebbezését, így francia szélsője, Franck Ribéry nem játszhat az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-döntőben.