Otthon végezhető munkára jelentkezéssel bankkártyaadatokat csalnak ki ismeretlenek az egyik közösségi portálon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán. Az MTI információi szerint a felhívás a Facebookon jelent meg.
Nemcsak a cigi, a tejföl, a liszt most már a kávé is egyre rosszabb üzlet, amennyiben az eddig megszokott negyedkilós csomag már csak 225 grammot nyom.
A legtöbb cél él olyan praktikákkal, melyeken keresztül azt igyekeznek elérni, hogy minél többet költsünk náluk. A vállalatok ráadásul már igen korán felismerték, hogy az emberek nem csak racionálisan cselekednek, hanem az érzelmek után is mennek. Sokan ezt használják ki.
Néha olyan országban is tanúi lehetünk a turisták és vendégek megkopasztásának, ahol nem is feltételeznénk. A svájci Luganóban fotózta le a helyi köztévé igazgatója, Maurizio Canetta az alábbi blokkot. A pizzériában két pizzát rendelt ő és a társasága (a kiszámlázott kávé alapján legalább hárman voltak), és arra kérte a pincért, hogy az egyik pizzát vágja félbe. Legnagyobb meglepetésére a félbevágásért 2 frankot számolt fel a vendéglő, ami nagyjából 520 forintnak felel meg. Bár erről nem ír a Twitteren a tévés, a pizzéria vélhetően azt "büntette" így, hogy ketten mertek egy pizzát megenni.
Hárommillió forintra volt szüksége a nyugdíjas Parai Jánosnak, a fogyasztói csoportnál ötmillió felvételére beszélték rá. A férfi állítása szerint a pénzt nem kapta meg, a részletfizetést viszont elvárták - írta a Blikk a szombati számában.
Megtévesztették a fogyasztókat, akik azt hitték, óriási árkedvezménnyel vásárolhatják meg a bemutatott készülékeket, például egy kínai gyártmányú vizes porszívót a Nagykállói Rendőrőrs most lezárt nyomozása szerint - közölte a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Három emberrel szemben küldték meg a vádemelési javaslatot az ügyészségre.
Úgy fest, a vendéglátóipar továbbra is stabil bevételi forrásként számol a vendégek átverésével – legalábbis ez derül ki olvasóink történeteiből. A vendéglősök előszeretettel számláznak többet és mást, mint amit a vendég fogyasztott, de nem riadnak vissza a termékek silányításától, vagy feltűnő mennyiségi csonkításától sem. A hozzá nem értés, a vendégekkel való időnként vállalhatatlan kommunikáció így a főszezoni hajszában pedig már-már mindennapos.
Nem, nem maradt le semmiről, az Apple még nem mutatta be okosóráját, azonban ez nem zavarta abban az amerikai járókelőket, hogy véleményt mondjanak róla.
Újabb trükkel, a munkaügyi igazgatóságra és a katasztrófavédelemre hivatkozó megtévesztő levél segítségével próbálnak bejutni az óvatlan áldozatok lakásába a betörők a fővárosban.
Vádat emeltek egy ceglédi nő ellen, aki magát egy pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetőjének adta ki és 2009 nyara és 2012 decembere között 300 ezer és 15 millió forint közötti összegeket kért és kapott helyi lakosoktól.
Az igaz, hogy a szocsi megnyitón nem nyílt ki az ötödik karika, az viszont kamu hír, hogy ezután “több késszúrásos baleset” történt volna a bakiért felelős technikussal.
A dunaújvárosi rendőrök véget vetettek annak az internetes csalássorozatnak, amit egy hattagú budapesti banda követett el közel harminc sértett sérelmére. A gyanúsítottak közül hárman rács mögött vannak - közölte a police.hu.
Miután 2012 decemberében végül mégsem lett vége a világnak, idén is menetrendszerűen érkeztek Facebookon az átverések. Némelyik első ránézésre kamu, másokról csak némi utánanézés után deríthető ez ki. De egy közös bennük: idén is sokan bedőltek és beszálltak a facebookos terjesztésbe.
Aki az interneten keres állást, másodállást, szinte biztosan belefutott már olyan hirdetésekbe, amelyek "otthon végezhető" munkát kínáltak, rendkívül kedvező feltételekkel, biztos jövedelemmel, akár csak heti 1-2 órás munkavégzéssel. A penzcentrum.hu összeállítása.
Hoaxgyár - nagyon röviden így foglalható össze a sorkatonaság visszaállításáról író weboldal. Az üzemeltetés és a néhány hetenként befektetendő 10 perces munka mögött van logika, főleg üzleti.