#animációs film

Újabb 3D-s sikerfilm az amerikai mozikban

Az Így neveld a sárkányodat című 3D-s animáció továbbra is legyőzhetetlennek bizonyult az észak-amerikai jegypénztáraknál: a hét végén 15 millió dolláros (3 milliárd forintos) bevétellel került a csúcsra.


3D-s lesz az új Shrek-film

A Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After) című produkció az első az ogre-kalandok közül, amely háromdimenziós technikával készült.


A tíz legjobb gyerekfilm felnőtteknek - videókkal

Manapság már kevés filmet készítenek kizárólag gyerekeknek, hiszen az alkotók tisztában vannak vele, hogy a kicsik nem egyedül mennek moziba, az egész családot szórakoztatni kell. Mégis, az animációk jelentős részét gyerekfilmként tartják nyilván, pedig nem kell óvodásnak lenni ahhoz, hogy élvezzük.






Nepp József: Mézgáékból joghurtreklám lett

A magyar rajzfilm úgy alakult át, hogy majdhogynem meghalt - állítja a szakma nagy öregje, a 72 esztendős Nepp József, aki szerencsésnek mondja magát, hogy még a komputeres rajzolás berobbanása előtt alkothatott.