Olyan fényrendszert alkottak a tudósok, amitől jobban alszunk, de éberebbek is leszünk
Egy új kék fényrendszer segítségével egyszerre érhető el az alvás minőségének javulása, az éberség és a nagyobb produktivitás is.
Egy új kék fényrendszer segítségével egyszerre érhető el az alvás minőségének javulása, az éberség és a nagyobb produktivitás is.
MTI
MTI
hvg.hu
Azt eddig is tudni lehetett, hogy az alvás segít az emlékek rendezésében, rögzítésében, de most az is kiderült, hogy éjszakánként a szó szoros értelmében is tisztul az emberi agy.
HVG
Szigorúan tilos aludnia az állami alkalmazottaknak a szövetségi épületekben – rendelte el az Egyesült Államok központi adminisztrációjának főnöke. Indoklás nincs. Eddig sem ajánlották az alvást a munkahelyen, de most egyenesen tiltják. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint viszont lehet, hogy jót tenne mindenkinek, ha nem lenne ilyen szigorú tilalom a munkahelyi alvás ellen.
Lengyel Miklós
Kevés rosszabb dolog létezik annál, mint sötét éjszakákon álmatlanul forgolódni az ágyunkban. Pedig ha nincs pihentető, minőségi alvás, akkor nincsenek energikus nappalok sem. Ha nem tudunk éjszaka feltöltődni, akkor oda a kreatív, innovatív munka vagy a mosoly az arcunkról a családi reggelinél. Mutatunk 7 tippet ahhoz, hogy okosra, szépre és kiegyensúlyozottra aludhassuk magunkat.
IKEA
Az álom jó tanácsadó – főleg, ha segítenek is neki. Erre jutottak a Northwestern Egyetem pszichológusai, akik arra voltak kíváncsiak, lehet-e befolyásolni az éjszakai, álomban történő problémamegoldást. Ennek létét nem csupán az évezredes tapasztalatok, hanem az utóbbi évek vizsgálatai is alátámasztották.
HVG
Sokan panaszkodnak, hogy erősen horkoló szobatársuk zavarja őket az alvásban. Kanadai orvosok arra voltak kíváncsiak, hogy ez a folyamatos, erősen zajos lélegzés magára a hortyogóra is negatív hatással van-e.
HVG
Az ólomterheltség hatására romlik a fiatalok alvásminősége, ami befolyásolja kognitív képességeiket – állapította meg a Michigani Egyetem kutatása.
MTI
A szervezet biológiai órájával, vagyis a cirkadián ritmussal kapcsolatban álló bélsejteket azonosítottak a Washingtoni Egyetem kutatói.
MTI
Ma már az alvászavarokra éppolyan betegségként tekint az orvostudomány, mint az azt egyébként előidéző és annak következményeként is fellépő cukorbetegségre vagy magas vérnyomásra. A rossz alvásnak sok oka lehet, de az biztos, hogy tehetünk ellene.
Az éberség hiánya komoly problémákat okozhat az életben. Jól tudják ezt a népmesék is, amelyeknek visszatérő motívuma az ember egyik legkiszolgáltatottabb állapota: az alvás. A mély álom viszont nemcsak veszélyes a mesékben, hanem időt is adhat a felkészülésre. A Csipkerózsikáról egy népmesékkel dolgozó szakértőt kérdeztünk.
hvg.hu
Mire egy tartós alvászavarral küzdő ember eljut orvoshoz, addigra már szinte minden módszert kipróbált, ami az interneten szembejött, és teljesen biztos benne, hogy az ő bajára nincs segítség. Dr. Terray-Horváth Attila neurológus szomnológust kérdeztük az alvászavar okairól és a megfelelő kezelésről.
Sedacur forte
Életünk legfontosabb történései az ágyhoz köthetők, a legkellemesebb élményeink és a legfájdalmasabb tapasztalataink közül is nagyon sok ott történik. Az alvás pedig az új wellness – még szép, hogy egy teljes iparág épül rá. De hogy jutottunk el a 77 ezer éves ágytól az okosmatracokig?
hvg.hu
Valóságos diagnosztikai laboratóriummá vált már az Apple okosórája (elsősorban az Apple Watch Series 4), azonban egy fontos, minden konkurensnél elérhető funkció jelenleg bántóan hiányzik belőle. Állítólag már ebben az évben megérkezhet az alváskövetés.
hvg.hu
Egy drága tárgy birtoklása esetén természetes dolog, hogy óvjuk, és vigyázunk, nehogy elhagyjuk. Az Apple fülhallgatója azonban ennél szokatlanabb dolgot is előidéz(het).
hvg.hu
Az alvó kutyák agyának működése hasonlít az emberéhez, ennek feltérképezése fontos lépés ahhoz, hogy az emberi agy öregedési folyamataira következtethessenek a kutatók.
MTI
Amerikai kutatók szerint a mesterséges fény mellett alvó nők hajlamosabbak a hízásra.
MTI
A cirkadián ritmus, vagyis a szervezet biológiai órájának zavara a daganat gyorsabb növekedését okozhatja egy új tanulmány szerint.
MTI
Vadonatúj szemléletű tanulmány jelent meg a minap a The Lancet Psychiatry online felületén. A személyiségünktől is függ, melyik alvászavar-típusban szenvedünk, ami meghatározhatja azt is, hogyan gyógyulunk ki belőle. Kik hajlamosak a krónikus alvászavarokra? Kik kevésbé?
Horváth Ágnes
A tél végével sokunkon úrrá lesz a kimerültség és az extrém fáradékonyság. Egy ideig ez természetes, ám érdemes szakemberhez fordulni, ha a stresszes, letargikus szakasz hosszabb ideig kitart. Könnyen lehet, hogy kezeletlen alvásbetegség vagy lelki eredetű probléma áll a háttérben. Dr. Ádám Ágnes belgyógyásszal, alvásszakértővel, az Alvástársaság vezetőségi tagjával beszélgettünk.
Sedacur forte
Hogyan kezelték elődeink az kevés alvást és az esetleges inszomniát? A ma is érthető és alkalmazható praktikák mellett előkerült néhány igen meglepő javallat is. Mutatunk modern, némiképp tudományosabban hangzó tanácsokat is.
hvg.hu