Magyarországon nemigen szokott előfordulni olyan jelentős, alulról jövő kezdeményezés a miniszterelnök elképzelésével szemben, mint amilyen most bontakozik ki az ország második legnagyobb városában, olvasható a francia hírügynökség helyszíni beszámolójában.
Visszaszereztük az első helyet, újra Magyarország az EU legkorruptabb országa; egyre több városban tiltakoznak az akkumulátorgyárak ellen; élesedett a legújabb energetikai szankció. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A dokumentum szerint akár 60 ezer köbmétert is fogyaszthat a jövőben a déli ipari park, az önkormányzat által terjesztett röplap szerint azonban még 40 ezret sem fog. A dokumentum mindenesetre eltűnt a kormányhivatal oldaláról.
Általában a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások dolgát könnyítik még tovább, de külön rendelkeznek a már folyamatban lévő debreceni és iváncsai beruházásokról is. Az érintett településeknek még az eddiginél is kevesebb beleszólási joga és rálátása lesz a gyárak telepítésébe – derül ki egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetből.
Többek között a szennyezett talajvízzel, a határértékeket meghaladó zajterheléssel, a tűzvédelmi szabálytalanságokkal, a monitoring-kutakkal, szennyvízzel kapcsolatos aggodalmak mellett előjöttek az akkumulátorgyárakkal, és azok erőltetett telepítésével szembeni ellenérzések is a gödi Samsung-gyár ügyében kedden tartott közmeghallgatáson. Több mint 200 helyi, illetve a környező településekről érkező résztvevő a közmeghallgatás eredeti kereteit alaposan kitágítva zúdította rá az elmúlt években a gyár működésével kapcsolatban szerzett rossz tapasztalatainak minden dühét a vármegyei illetékesekre, a katasztrófavédelem munkatársaira, a gyár számára a biztonsági jelentést készítő cég vezetőire és a gyár képviselőire. Videós összefoglaló.
Feszült hangulatú közmeghallgatást tartottak kedden a gödi Samsung-gyár bővítéséről. A hallgatóság többek között az akkugyár zajterhelése, a talajvíz szennyezettsége, a település élhetősége, és az ilyen gyárakkal kapcsolatos általános aggodalmait zúdította a hatóságok és a gyár képviselőire.
Papp László reméli, hogy „a debreceniek is meg fogják érteni, hogy ez a technológia egy haladó technológia, nem kell tőle félni, és abszolút a jövőt jelenti”.
Baloldali, globalista, sorosista, hazaáruló zöld érdekeket szolgálnak az akkumulátorgyár ellen tüntető mikepércsi és debreceni anyukák - állítja a kormánypárti sajtó és a megmondóemberek az elmúlt napokban. Az akkugyár ügye a Fidesz-szavazókat is elérte, a kormány pedig azonnal reagált, mielőtt maguktól arra jutnak, hogy a beruházások nem az ő érdekeiket szolgálják.
Nem fért be, vagy nem engedtek be mindenkit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal épületébe a nyíregyházi létesítmény ügyében meghirdetett közmeghallgatásra. Több képviselő és újságíró is az épületen kívül ragadt az esemény elején, amely kiabálással, tolongással kezdődött.