#AI






Dől most a pénz az Intelhez, de ebből könnyen baj lehet

Ellentmondásos helyzetben lavíroz az Intel: a mesterséges intelligencia kielégíthetetlen étvágya miatt szinte minden általa gyártott chipet elad, ami rövid távon mindenképpen előnyös, azonban közép- és hosszú távon már roppant kockázatos. Egyidejűleg ugyanis kénytelen elengedi a PC-piacot, amit előbb-utóbb kihasználnak a konkurensek.





Hogyan lehet "lebuktatni" a hamis videókat?

2018 óta van velünk, formálódik, fejlődik, javul: a deepfake eredetileg olyan mesterséges intelligenciával létrehozott tartalom, amiben valakinek – kezdetben döntően híres emberek – arcát vagy hangját imitálni, cserélni tudják egy másik személyére. Ma már azonban bőven elegendő vizuális adat áll rendelkezésre, így bárki vagy bármi az áldozatául eshet.










A számítógépünk és a mobiltelefonunk sincs már biztonságban

Napjainkban a digitális technológiák már annyira átszövik a hétköznapjainkat, hogy azok használatában már meg kell különböztetnünk munkahelyi és privát mintázatokat. Ezek az eltérő helyzetek IT-biztonsági szempontból is jelentősen különböznek, miközben például céges környezetben biztosítani kell, hogy a professzionális és magánhasználatú digitális terek összeérése zökkenőmentes, és ami ennél fontosabb, biztonságos legyen. Nemes Imrével, a Magyar Telekom Kiberbiztonsági Kompetencia Központjának vezetőjével beszélgettünk digitális intimszféráról, mesterségesintelligencia-alapú csalásokról és arról, hogy miért nem elég ma már, ha egy szimpla vírusirtót futtatunk a számítógépünkön.


„Minden nő teste mindenkihez tartozik” – a deepnude olyan, mint a klasszikus bosszúpornó, az izgalom az alany kiszolgáltatottságából ered

Az AI-forradalomnak köszönhetően ma már gyakorlatilag bárki gyárthat pornót bárkiről – csak pár képre van szükség az illetőről, a deepfake technológia gondoskodik a többiről. Mennyire elterjedt ez a jelenség, és mennyire mutat folytonosságot a nők megalázásának korábbi módjaival? És mi a probléma valódi gyökere? Szakértőket kérdeztünk a témában.