#agyműködés

Nem csak filmszerű álmokat látunk

Mikor az emberek azt álmodják, hogy valamilyen fizikai mozgást végeznek, akkor a mozgás tervezéséért és kivitelezéséért felelős agyi terület álom közben is aktiválódik – derült ki a Max Planck Pszichiátriai Intézet kutatásából.



Egyszerre csak az egyik szemünkkel látunk

Annak ellenére, hogy a világban látható dolgok egyszerre mindig csupán az egyik szemünkön keresztül jutnak el hozzánk, agyunk képes azonnal megalkotni egy koherens képet, ezért érezzük úgy, hogy mindkét szemünkkel látunk.




Agyunk meggátol abban, hogy lefogyjunk

Egy új tanulmány az elhízott emberekben az alacsony vércukorszintet az agy kalóriadús élelmiszerek utáni erőteljesebb sóvárgásával hozta összefüggésbe. Az eredmény megmagyarázhatja, miért maradnak általában kövérek azok, akik egyszer túlsúlyossá váltak.



Hibázva fog az öregek agya egy tanulmány szerint

Az idősek könnyebben elsajátítják az új információkat, ha nehezen tanulják meg őket, például a próba-hiba módszerrel (véletlenszerű keresés), mintha olyan könnyebb eljárással tennék ezt, amikor minden kérdést a memorizálandó helyes válasz követ – derül ki egy szerdán ismertetett kanadai kutatásból.


A halolaj javítja az agyműködést

A táplálékkiegészítőként használt halolaj az utóbbi időben igen népszerűvé vált, többnyire a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése céljából, de szedték az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítása végett is. Amerikai kutatók az Alzheimer-kór nemzetközi kongresszusán számoltak be az utóbbi területtel kapcsolatos biztató eredményekről.





A vadászpilóták agya másképp működik

A vadászpilóták különleges képessége, miszerint nagy nyomás alatt is jól teljesítenek, vélhetően annak köszönhető, hogy agyuk "huzalozása" eltér az átlagemberétől - idézte kedden a BBC hírportálja brit kutatók megállapítását.




Hogyan alakul ki a kóma?

Bár gyakorta egy unalmas értekezlet is kómába süllyeszthet, ám ebből az ernyedt állapotból az agy – külső inger hatására – egy pillanat alatt képes magasabb éberségi szintre váltani. Valódi kóma esetén azonban a beteg nem ébreszthető fel. De mi idézheti elő ezt, a kívülállónak furcsa állapotot?


Megfejtették a jó alvás titkát

Tudósok szerint megvan a válasz arra, miért képes valaki úgy aludni, mint a bunda akkor is, ha óriási hangzavarban kell ezt tennie, míg mások a legkisebb zajra is felriadnak. A titok nyitja az agyunkban található.