Éves mélypontra lökte a 4iG-árfolyamot Magyar Péter beszólása
Égetni kezdte a befektetők kezét a 4iG, mindenki szabadulni akart a papírtól.
Égetni kezdte a befektetők kezét a 4iG, mindenki szabadulni akart a papírtól.
HVG
A Honvédelmi Minisztérium 1 311 050 000 000 forint értékű keretszerződést kötött a NER alatt informatikai óriássá nőtt 4iG űrtechnológiai cégével – tudta meg a HVG. A szerződést március közepén, egy hónappal a választás előtt írta alá Jászai Gellért cége és a Szalay-Bobrovniczky Kristóf irányítása alatt álló tárca. Az áprilistól már hatályba is lépett megállapodást a minisztérium azzal magyarázta, hogy több éves kormányzati előkészítés eredményeképpen jött létre, de mást nem közöltek, mivel az ügylet nem nyilvános. A Magyar Péter kormánya által így megörökölt keretszerződés értesüléseink szerint bő kilenc évre, 2035-ig szól.
A 4iG leányvállalataival együtt összesen 28 milliárdos pluszban zárta a 2025-ös évet.
HVG
Nyerésben az Opus és a 4iG is. Volt is honnan felpattanniuk, de így is messze vannak régi önmaguktól.
HVG
Nagy mínuszokkal nyitotta a hetet a BÉT-en az Opus, a Gránit és a 4iG.
HVG
A 4iG és az Opus árfolyama is alászállt, előbbi árfolyama 16 százalékos esésben is volt.
HVG
A 4iG cégcsoport körüli magántőkealapokban tekintélyes állami tőke is van, így végső soron az állam a választások előtt és után is valamelyest érvényesíteni tudja az érdekeit.
HVG
Győr polgármestere egyeztetésre hívta a miniszterelnököt, ha már úgyis a városban jár, a regisztrációját azonban visszavonták. A 4iG közlése szerint azért, mert az eseményt nem ott tartják meg.
HVG
Részvényre, tehát tulajdoni részesedésre váló kölcsönt kapott a 4iG Abu-Dzabi állami befektetési vállalkozásától, a Mubadától.
HVG
A cégcsoport tavaly nagybevásárlást tartott, egyebek mellett megvette az állami hadiipari kapacitások jelentős részét. Ezzel együtt az árbevétele történelmi csúcsra, 734 milliárd forintra nőtt, az adózott profitja hatszorosára emelkedett.
HVG
Részvényeket cserélnének a vállalatok, 2027-ben zárulhat le a tranzakció.
HVG
Hat alelnöki posztot és négy új zrt.-t csinál a 4iG Nyrt., amely befektetési holdingként működik tovább.
HVG
2023-ban még csak egy harcjárművet gyártottak, és ágyútűzzel ellenőrizték a munkát, két évre rá húsz páncélos jött ki a gyárból, mostanra pedig már mindenki tudja, hogy mit kell csinálni – mondja a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár vezérigazgatója, aki kollégáival kulisszatitkokról is mesélt a HVG-nek: hogyan építenek Magyarországon a semmiből hadiipart. Bejártuk a német hadiipari vállalat csúcstechnológiával teletömött zalaegerszegi üzemét, ahonnan a világ egyik legmodernebb harcjárműve, a Lynx – magyarul Hiúz – gördül ki, amelyet elsőként a Magyar Honvédség rendszeresített.
A HeliControl eddigi tulajdonosai jelentős szereplők voltak a védelmi iparban is. (Cikkünket frissítettük.)
HVG
Az utolsó kereskedési nap nem tartogatott különösebb izgalmakat a Budapesti Értéktőzsdén, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, ahogy év közben is. 2025 sem a Mol, sem a Richter tőzsdei aranykönyvébe nem kerül majd bele, viszont a 4iG a BUX mind a négy vezető részvényénél fényesebben ragyogott.
HVG
Folyamatos törlesztés helyett a 2031-es futamidő végén, egyben fizetik majd ki a befektetőiket a Növekedési Kötvényprogram keretében kibocsátott kötvényeik után.
HVG
Az első ütemben 30 millió dollár, a második ütemben további 70 millió dollár befektetésére kerülhet sor a hivatalos közlemény szerint.
HVG
A Fidesz-közeli 4iG hadiipari leánya – amelynek a kormány a legfontosabb hadiipari kapacitásokat privatizálta – együttműködési megállapodást kötött az amerikai Lockheed Martinnal. A megállapodás egyik célja a megvásárolandó HIMARS rakétatüzérség hazai integrációjának előkészítése.
HVG
A képviselő csak annyit kért, hogy ne rágalmazás, hanem becsületsértés miatt perelje be őt a távközlési cég.
HVG
A cég nem cáfolta, hogy 72 milliárdért adnák vissza az államnak a műsorszóró antennákat. Közlésük szerint azért, mert az ár üzleti titok.
HVG